KORONAVÍRUS TESZTELÉS 350+ SZERZŐDÖTT PARTNER 200.000+ TESZTELT PÁCIENS MINTAVÉTEL LEBONYOLÍTÁSA EREDMÉNY AKÁR 12 ÓRÁN BELÜL

Az új koronavírus (SARS-CoV-2) elterjedése a 2020-as év legmeghatározóbb eseményévé vált, amely felforgatta addig megszokott életmódunkat, munkánkat és magánéletünket, emellett számos ágazatra súlyos hatást gyakorol az oktatástól a közlekedésen át a turizmusig. Mivel a vírus által okozott COVID-19 betegségnek egyelőre nincs megbízható gyógymódja, a további társadalmi és gazdasági károk megelőzése érdekében a vírus terjedésének visszaszorítása és az újabb megbetegedések megakadályozása a legtöbb, amit tehetünk. Ehhez pedig a rendszeres tesztelés a leghatékonyabb segítség.

RÓLUNK

Az AVIDIN Kutató, Fejlesztő és Kereskedelmi Kft. 2002 óta egyre jelentősebb szereplőjévé vált a hazai biotechnológiai iparnak. Saját kutatás-fejlesztési kapacitásainkra támaszkodva számos eljárást és terméket hoztunk létre, melyek sikeresen szerepelnek a piacon, eredményes k+f projekteket valósítottunk meg, élvonalbeli hazai és nemzetközi kutatóközpontokkal, vállalatokkal alakítottunk ki munkakapcsolatot.

Az új koronavírus megjelenésekor azonnal elkezdtünk kifejleszteni egy olyan termékcsaládot, amelynek segítségével precízen és gyorsan, akár 12 óra alatt ki tudjuk mutatni a vírus jelenlétét a szervezetben. Magyarországon egyedüli vállalkozásként minden egyes lépéshez az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) által akkreditált orvostechnikai eszközöket alkalmazunk (mintavevő és tároló kit, RNS tisztító kit, PCR kit), mikrobiológiai diagnosztikai laboratóriumunk megfelel a 60/2003. (X. 20.) ESzCsM rendelet által meghatározott M3 kompetencia szintnek, személyzetünk pedig magasan képzett és tapasztalt biológusokból, vegyészekből, orvosokból áll.

Az általunk végzett laboratóriumi szűrővizsgálat a vonatkozó nemzetközi standardoknak megfelelő, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által kijelölt laboratórium által validált eljárás, amelyet a vírus magyarországi megjelenése óta folyamatosan alkalmazunk. Az elmúlt fél évben több mint 350 szerződött partnerrel – klinikákkal, intézményekkel, vállalkozásokkal – dolgoztunk együtt, több mint 200.000 páciens mintáit vizsgáltuk, jelenleg átlagosan napi 2000 elemzést végzünk.

A megnövekedett terhelés miatt elkerülhetetlenné vált az adattovábbítás automatizálása, ezért saját fejlesztés keretében létrehoztuk a Covidin® szoftvert, amelynek használatát összes partnerünk számára biztosítjuk. A szoftver fejlesztése során az adattartalmat meghatározó egészségügyi és járványügyi jogszabályok mellett tekintettel voltunk a GDPR, adatkezelési és adatbiztonsági előírások teljes körű betartására is.

SZOLGÁLTATÁSAINK

Egészségügyi intézmények és vállalkozások számára biztosítjuk az igényelt mennyiségű mintavételi eszközcsomagot, a megrendelő által szakszerűen, képesített személyzet által adott napon levett minták szállítását budapesti vagy szegedi átvételi pontról a laboratóriumba, a minták molekuláris biológiai elemzését a PCR módszer menüpont alatt bemutatott RT-QPCR eljárással, illetve az eredmények vagy foglalkozás-egészségügyi szakorvosunk által kiadott leletek 12/24/48 órán belüli megküldését elektronikus úton. Az elvégzett vizsgálatok kapcsán felmerülő, a jogszabályok és a Nemzeti Népegészségügyi Központ eljárásrendje által előírt valamennyi jelentéstételi kötelezettségnek eleget teszünk. Bizonyos mennyiség felett a megrendelő által levett mintákat az általa megjelölt helyszínen, térítésmentesen vesszük át.

Az ELISA teszt olyan immunológiai módszer, amely a vírus valamelyik specifikus fehérjéje ellen termelt ellenanyagokat és a szervezet arra adott immunválaszát mutatja ki vénás vérből. A német Novatech cég által kifejlesztett SARS-CoV-2 IgM és IgG teszt megbízhatóan, nagy biztonsággal és érzékenységgel képes kimutatni, hogy megjelent-e az adott személy szervezetében a vírusfertőzést követően kimutatható IgM vagy IgG ellenanyag, vagyis van-e COVID-19 betegségre termelt antitestje, illetve korábban volt-e COVID-19 betegsége.

Azon partnereink – jellemzően vállalkozások – részére, akik nem rendelkeznek szakképzett személyzettel, biztosítani tudjuk a mintavétel teljes körű lebonyolítását az általa megjelölt és biztosított helyszínen.

Azon partnereink részére, akik által igényelt vizsgálati mennyiség nem éri el az ingyenes helyszíni átvételhez szükséges számot, ajtótól-ajtóig logisztikai szolgáltatást tudunk nyújtani.

Amennyiben partnereink az eredményeket akár 12 órán belül szeretnék kézhez kapni, kényelmi díjjal növelt expressz szolgáltatásunkat is igénybe vehetik.

Magánszemélyek számára szolgáltatásaink a https://whitelab.hu honlapon feltüntetett helyszíneken – Budapest három pontján, Tatabányán, Kecskeméten, Szegeden, Nyíregyházán és Békéscsabán – megtalálható mintavételi pontjainkon érhetők el, ahová online foglalhatnak időpontot.

PCR MÓDSZER

Az RT- QPCR (valós idejű kvantitatív polimeráz-láncreakció) alapú szűrés a legbiztonságosabb, egyben a legpontosabb molekuláris diagnosztikai eljárás, amely megfelelő laborkapacitás esetén gyors eredményt is biztosít. A vizsgálat során a SARS-CoV-2 vírus specifikus RNS szekvenciák több mint 99%-os pontosságú és specifitású kimutatása történik közvetlenül a hátsó garat nyálkahártyáról vett mintából, így megtudhatjuk, hogy a vírus a mintavétel időpontjában jelen van-e a páciens szervezetében. Mivel a vírus jelenléte a fertőzést követő 1-3 napon belül felfedezhető, már a tünetek megjelenése és a szervezet az immunreakciója előtt detektálható a pozitivitás, illetve a tünetmentes vírushordozók is kiszűrhetők. Az eredményeket mikrobiológiai szakvizsgával rendelkező biológus validálja.

A mintavétel során egy vattás végű pálcát kell a garat (torok) falához nyomni, majd a kapott mintát egy mintatartó csőbe mosni. A csőben található folyadék – az általunk fejlesztett ATM-1 vírustranszport médium – fertőzött páciens esetén azonnal elpusztítja a vírust, de akár 72 óráig megtartja a vizsgálathoz szükséges RNS szerkezetet, így az eljárás nem csak egyszerű és gyors, de tökéletesen biztonságos is.

A mintavételezés történhet önállóan (a páciens által) vagy szakképzett egészségügyi személyzet (orvos, szakápoló) közreműködésével. A helyesen végzett mintavétel nem bonyolult, speciális ismereteket vagy szakmai képesítést nem igényel, leírását a mintavételi eszközcsomag használati utasítása is tartalmazza. Fontos tudni azonban, hogy a hatályos NNK eljárásrend szerint az önmintavétel útján kapott negatív eredmény nem használható fel karantén alóli felszabadításra (nem igazolható, hogy a páciens helyesen vette le a mintát), csupán tájékoztató jellegű, de így is hasznos információ lehet egy vállalkozás alkalmazottai esetében vagy magánszemélyek számára. Amennyiben a mintákat kompetens személyzet (pl. klinikai személyzet, vállalkozás üzemorvosa, páciensek háziorvosa) veszi le a mintát, a negatív eredmény karantén alóli felszabadításra is alkalmas.

A periodikus szűrés, tehát a PCR teszt időszakonként ismétlődő elvégzése lehet a garanciája annak, hogy kizárólag a bizonyítottan nem fertőző páciensek menjenek közösségbe, álljanak újra munkába, így minimalizálva a vírus további terjedésének kockázatát.

REFERENCIÁK

Büszkék vagyunk arra, hogy eddig 350+ partner tisztelt meg bizalmával, akik körében megtalálhatók a magyarországi egészségügyi ellátórendszer kiváló képviselői és hazai nagyvállalatok, kis- és középvállalkozások egyaránt.

TANUSÍTVÁNYOK

KAPCSOLAT

Érdeklődése esetén szolgáltatásainkkal, árainkkal és a részletes feltételekkel kapcsolatos kérdéseivel forduljon hozzánk bizalommal alábbi elérhetőségeinken, vagy az űrlap kitöltésével. Törekszünk minden ajánlatkérésre 24 órán belül reagálni, de a megnövekedett igényekre, valamint arra tekintettel, hogy minden megkeresésre egyedi ajánlatot teszünk, kérjük, megértő türelemmel várják munkatársunk jelentkezését.

    AVIDIN Kutató, Fejlesztő és Kereskedelmi Kft.

    6726 Szeged, Alső kikötó sor 11/D

    1033 Budapest, Szentendrei út 95.